Mi bajom az ezotériával?
A szkeptikusok, vagy ezotéria ellenesek legfőbb érvei tudományos igazolhatóság köré csoportosulnak. Vagyis azt állítják, hogy az ezotéria olyan állításokat tesz, olyan világképet közvetít, ami tudományosan nem igazolható sületlenség. Nos való igaz, hogy az ezotéria messze túlmutat a tudományosság keretein, de önmagában ez nem is lenne probléma. Ha ennyi baj lenne az ezotériával, akkor magam lennék a legfőbb ezoterikus, de hát a dolog sajnos nem így áll.
Azt, hogy a tudományos érv mennyire helytálló most töviről-hegyire végigvenni kicsit túl sok lenne. Azért, mert ez voltaképp tudományfilozófiai kérdés, és 80-100 év alatt ebben a témában keletkezett szövegeket tartoznak ide, és a részletes bemutatása, kivesézése ennek a témának túl nagy falat lenne (meg valószínűleg csekély érdeklődésre tartana számot). De dióhéjban azért néhány dolog elmondható.
Azt, hogy a tudományoknak igen sokat köszönhetünk ép ésszel vitatni nem lehet. A Tudományok eredményei kézzel foghatóak, átalakították az ember világképét, megkönnyítették az életünket. Ugyanakkor egyéb ígéretekkel is kecsegtettek, mondjuk a 19. században, és ezekhez az ígéretekhez nem voltak hűek. A 19. században nagyos sokan hittek benne, hogy a tudomány meg fogja váltani a világot, elhozza a boldogságot minden embernek, megkönnyíti az életünket. Közkeletű volt ez a nézet, aminek az volt az alapja, hogy a tudományos világkép a vallásos helyére lépett. És ez sokféleképp öltött testet. A tudományfilozófiában a 20. század elején bevett nézet volt, hogy a tudomány, a tudományos beszéd tiszta és világos, a tudomány metodikája pontosan leírható, míg a metafizika puszta sületlenségeket állít, értelmetlen nyelven (a metafizika kritika közvetve jelentette a vallás kritikáját is). A diskurzus az évek folyamán viszont kissé átalakult, mert időközben kiderült, hogy ha azok a szilárd kritériumok lennének érvényesek a megismerésre, amikkel ki próbálták küszöbölni a metafizikát, akkor bizony ezzel kizárnák a tudományos beszédet is az értelmes beszéd keretei közül. Talán ennek a folyamatnak a csúcspontjára Paul Feyerabendet lehetne tenni, akinél a tudomány pusztán ideológia, és semmivel sem igazabb, mint mondjuk az asztrológia. Az én véleményem az, hogy a tudomány a valóság egy részét jól tudja magyarázni, viszont ez a rész nem a valóság egésze. Van a valóságnak olyan tartománya, ami nem lehet témája a tudományos kutatásnak.
Az ismeretelméleti kérdésen túl nagy problémája a tudománynak, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem magyarázott meg mindent. Nietzsche kijelentette, hogy az Isten halott, a 19. század gyakorlatilag leszámolt a kereszténységgel, a vallás, az Egyház nagyon nagy mértékben visszaszorult. De eljött utána a béke és a humanitás korszaka? Ha a 20. századra gondolunk, akkor azt kell mondanunk, hogy a humanitás egy picit még váratott (várat) magára.
Nem, nekem nem azért van bajom az ezotériával, mert javíthatatlan szkeptikus vagyok. Hogy mi a bajom bele? Nos vegyünk egy tipikus esetet.
Hősünk benyit lakótelepi lakásába, lerúgja a cipőjét, de nem vesz papucsot, mert a padló jó meleg. Ez nem az a vacak műpadló, aminek négyzetmétere 1500ft, ez valóban olyan mintha fa lenne, ezen lehet mezítláb járni. Gyorsan elővesz valami félkész kaját a mélyhűtőből, beteszi a mikróba, majd amikor kivesz, és letesz a munkalapra, akkor nem aggódik, mert a munkalapot olyan anyagból csinálták, hogy egy kis meleg nem árt neki. Aztán persze folytatódik tovább a nap: Tv-nézés, kapcsolatok teremtése a számítógépen keresztül, nap végén ágyba zuhanás. Pont az ilyen életviteltől várjuk el azt, hogy a vallása legyen igazi. Igen ez itt a kulcsszó, mert az ezotéria olyan mint az ételek között a gyorséttermi kaja. Úgy néz ki mintha étel lenne, olcsó, kívánatos, de nem táplál hosszútávon, és baromi egészségtelen. Az ezoterikus elméletek utánozzák a nagy vallásokat, kiszipolyozzák a bennük levő igazságot (de csak azt ami kényelmes), összekeverik őket, megfosztják a klasszikus kijelentéseket, igazságokat valódi lényegüktől.
Az ezotéria sok esetben veszélyes is tud lenni. Van úgy az emberrel, hogy az élete válságba jut. És ilyenkor bizony gyakran igazi segítségre van szüksége, gyakran valóban szembe kell néznie a valósággal. Mert ha mondjuk egy házasság 8 év után tönkremegy, akkor lehet a megoldást a csillagjegyekben keresni, csak egyáltalán nem biztos, hogy a zátonyra futásnak a csillagok voltak az okai. Az az ember, aki nem néz szembe a valósággal, az egész életében ugyanazokat a hibákat követi el. Lehet persze az ilyen helyzeteket magyarázni, hogy ez a karma, meg ezt vonzotta be magának, stb., de az ilyen magyarázatok mögött gyakran az húzódik meg, hogy az ember kétségbeesettem nemekül a valóságtól. És az ilyen menekülés még senkinek az életét nem oldotta meg.
